GYORSHÍR: Tizenegy vagy tizenkét csapatos lesz jövőre az EBEL
Az EBEL csütörtöki ligaülésén eldőlt, hogy az EBEL következő szezonja 11 vagy 12 csapattal rajtol, attól függően, hogy a Jesenice tudja-e határidőre teljesíteni a feltételeket.

Részletek





Kovács Csaba: "Nagyon szégyelljük magunkat"
2012.09.17. 10:44
Csapatunk egyik kapitánya önkritikusan beszélt a Red Bull Salzburg elleni vereségről.


 
 
 
 
 
A mérkőzés után Kovács Csaba érezhetően szomorúan nyilatkozott az NSO tv-nek:
"Tíz éves fehérvári pályafutásom alatt soha nem kaptunk még akkora pofont, mint vasárnap este. Ez a teljesítmény elfogadhatatlan! Muszáj nagyon összeszedni magunkat, mert a közönségünk nem ezt érdemli. Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon szégyelljük magunkat azért a játékért amit a harmadik harmadban nyújtottunk. A Salzburg egy erős csapat, két harmadon keresztül mégis jól tartottuk magunkat. Az utolsó húsz percet viszont alaposan ki kell elemeznünk. Olyan hibákat követtünk el, mind egyéni, mind csapatszinten - két gólt kaptunk például emberelőnyben - ami megengedhetetlen. Borzasztóan szomorú vagyok."
 
 
CST
 
Vissza  Nyomtatás


Üdvözöljük hivatalos honlapunkon!

A Jégcsarnok beosztása letölthető
|ITT|


Az elmúlt szezon teljesítménye alapján melyik magyar játékosunkkal volt elégedett?
Bálizs Bence
Benk András
Hajós Roland
Hetényi Péter
Horváth András
Kocsis Ferenc
Kovács Csaba
Ladányi Balázs
Magosi Bálint
Metcalfe Tyler
Mihály Árpád
Németh Attila
Orbán Attila
Pozsgai Tamás
Rajna Miklós
Sikorcin Ladislav
Sille Tamás
Sofron István
Tokaji Viktor
Tóth Adrián
Tóth Gergő
Varga Arnold
Vas Márton


Az elmúlt szezon teljesítménye alapján melyik légiósunkkal volt elégedett?
Bailey, Kyle
Banham, Frank
Durco, Juraj
Johansson, Eric
Munro, Adam
Novak, Filip
Pratt, Harlan



1 VIC   18
2 EHL   17
3 KAC   13
4 MZA   13
5 G99   9
6 VSV   8
 
1 ZNO   20
2 RBS   17
3 OLL   12
4 DEC   11
5 SAPA   8
6 HCI   4
 
Játékoskeret ::  EBEL-menetrend :: Jegyárak :: Képgalériák
Linktár :: Fórum :: Impresszum :: Adatvédelem
(c)2002-2013 Alba Volán SC Jégkorong-szakosztály