Bálizs Bence szerződést hosszabbított
Válogatott kapusunk újabb egy évre kötelezte el magát a Sapa Fehérvár AV19 csapatához. 

Részletek





A Salzburg ellen megduplázhatjuk pontjainkat
2012.09.16. 10:19
A Znjomo otthonában elért győzelem után hazai pályán, a Salzburg ellen is a győzelem reményében lép jégre csapatunk. Ez a párosítás rendre presztízscsatát hoz, s fantasztikus drukkereink előtt nem is szokott sok babér teremni a Pagé-tanítványoknak...


A két csapat bárhol is foglal helyet a tabellán, a Volán-Salzburg attól még mindig izgalmas, szikrázó összecsapást tartogat – ami után legtöbbször a kék-fehérek örülhetnek.
Merthogy a Red Bull nagyon nem szeret Fehérvárra utazni, hiszen túl sok pontot nem raboltak szeretett csarnokunkból, ráadásul az ezerfejű cézár sem öleli keblére mai ellenfelünket.
A tavalyi három Volán-Salzburg találkozóból két alkalommal is Kevin Primeau csapata került ki győztesen, a 2010-2011-es szezonban viszont háromból háromszor győztük le őket Székesfehérváron. Előtte sem termett sok babér mai riválisunknak, elég csak arra gondolni, hogy legelső, történelmi győzelmünket (4-1) is éppen a Salzburg ellen szereztük, még 2007. december 18-án.
Ettől persze a Salzburg még nagyszerű csapat, akik ugyan vereséggel rajtoltak idén (Znojmo, 1-3), de aztán összekapták magukat, s győztek Zágrábban (2-1, büntetőkkel), s pénteken 9-0-ra ütötték ki hazai pályán az Innsbruckot. Valódi csapatmunka volt, a 9 találatot 9 játékos érte el, ami ugyancsak jó hatással volt a salzburgi játékosok egyéni statisztikájára. Négy fordulót követően Kinasewich (1 gól+3 gólpassz), Duncan (1+3) és Regier (1+3) rendelkezik a legjobb mutatóval, s mellettük Kristler (2+1) és a védő Trattnig (2+1) sem kezdte rosszul az idényt.
Az imént említett játékosok közül Duncan és Kinasewich érkezett a nyáron, előbbi az AHL-es Portland Pirates, utóbbi a Medvescak Zagreb csapatától, ami jelzi: sok gondjuk nem volt a beilleszkedéssel.
Reméljük, a mai mérkőzés viszont nem róluk szól majd.
 
AG
 
Vissza  Nyomtatás


Üdvözöljük hivatalos honlapunkon!

A Jégcsarnok beosztása letölthető
|ITT|


Az elmúlt szezon teljesítménye alapján melyik magyar játékosunkkal volt elégedett?
Bálizs Bence
Benk András
Hajós Roland
Hetényi Péter
Horváth András
Kocsis Ferenc
Kovács Csaba
Ladányi Balázs
Magosi Bálint
Metcalfe Tyler
Mihály Árpád
Németh Attila
Orbán Attila
Pozsgai Tamás
Rajna Miklós
Sikorcin Ladislav
Sille Tamás
Sofron István
Tokaji Viktor
Tóth Adrián
Tóth Gergő
Varga Arnold
Vas Márton


Az elmúlt szezon teljesítménye alapján melyik légiósunkkal volt elégedett?
Bailey, Kyle
Banham, Frank
Durco, Juraj
Johansson, Eric
Munro, Adam
Novak, Filip
Pratt, Harlan



1 VIC   18
2 EHL   17
3 KAC   13
4 MZA   13
5 G99   9
6 VSV   8
 
1 ZNO   20
2 RBS   17
3 OLL   12
4 DEC   11
5 SAPA   8
6 HCI   4
 
Játékoskeret ::  EBEL-menetrend :: Jegyárak :: Képgalériák
Linktár :: Fórum :: Impresszum :: Adatvédelem
(c)2002-2013 Alba Volán SC Jégkorong-szakosztály