- Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor azt mondanám: furcsa. Különös érzés, hogy nem vagyok a jégen és a konditeremben a többiekkel, de ez még most, a nyár hevében talán nem is hiányzik annyira. Ez az érzés majd ősszel fokozódik igazán, amikor kimegyek a jégcsarnokba, de a bajnoki mérkőzéseket nem a pályán belül, a jégen élem meg, hanem a lelátón. Azt azért nem titkolom, hogy néha bekukkantok a srácokhoz, erősítek egy keveset, de a sok teendőm miatt erre nem sok időm marad, főként, hogy még nincs óvoda, s a két pici gyerekem otthon van, ahol szintén elkél a segítség.

- Éppen a napokban beszéltük át, hogy milyen elképzelés szerint végezzem a munkámat, ami leginkább egyfajta szakmai tanácsadó szerepnek illik be. A meglátásaimmal, észrevételeimmel szeretnék segíteni akár Gábor bá’-nak, akár a csapatnak, az egész fehérvári jégkorongnak. És természetesen az akadémia munkájába is bekapcsolódok, úgyhogy nem fogok unatkozni. Úgy érzem, egyfajta kapocs lehetnék a csapat és a vezetés között.

- Ezt egy pillanatig sem mondtam, de egyelőre inkább más irányba indulnék el. Az edzői munkát tanulni kell, nem úgy működik, hogy szögre akasztom a korcsolyát, s máris én leszek a vezetőedző. ez nem ilyen egyszerű, de barátkozom a gondolattal, figyelem a trénerek munkáját. De most még egyfajta összefogó, szervező feladatot szeretnék ellátni, persze, a legfontosabb, hogy szeretett klubom hasznára legyek – de már nem a kapu előtt, gólra éhesen…

AG